Make your own free website on Tripod.com

     

22 NOV 2004,19h

Dohány utcai Nagy Zsinagoga

Budapest


RICHARD EDLINGER

DER ZUG (A VONAT)

 

 

haza

 

zenekar

 

symphony

 

richard edlinger

 

kapcsolat


 

  A mű szerzője  RICHARD EDLINGER                 

 

RICHARD EDLINGER, a United Philharmonic Vienna főkarmestere a bécsi Zeneművészeti főiskolán egykor Karl Österreicher professzor úr növendékeként tanítói között említheti Hans Swarowsky, Miltiades Caridis, Witold Rowicki és Milan Horvat nevét. Tanulmányait 1982-ben fejezi be.

Első nyilvános, nemzetközi szabású sikereit különböző versenyek díjazottjaként éri el, mint pl. a ”Premio Cantelli” a milánói Scala rendezésében vagy az ORF-nél Salzburgban. Számos koncertturnéja során beutazza szinte egész Európát, s útjai az Egyesült Államokba és a Távolkeletre is gyakorta vezetnek. Együtt dolgozik számos neves zenekarral, köztük a Budapesti és Zágrábi Philharmónikusok, a Sziléziai Állami Zenekar, a Niederösterreichische Tonkünstler, Kosice és Bukarest philharmonikusai valamint a Taipeh-i Állami Szimfonikus Zenekar. 1987-ben Heinz Holecek kamaraénekessel Alsó-Ausztriában megalapítják a Kamptalfestspiele fesztivált.

Vendégszerepel a bécsi Kamaroperában, a schönbrunni Mozart-fesztiválon, a stuttgarti Állami Operaházban, a Mörbisch-i fesztiválon, s Európa és a tengerentúl számos városában, köztük a német Saarbrücken, a sváci Luzern, a Teatro San Carlos Lissabonban, a Teatro Verdi Triestben, vagy a Teatro Colon Buenos Aires-ben.

Pályafutását oly jelentős sikerek fémjelzik, mint Japán-turnéja a ”Denevér”-rel, újévi koncertje Tokióban a Suntory-Hall-ban, koncertsorozota Japánban a bécsi Volksoper Szimfonikus Zenekarával, nagy Ázsia-turnéja fellépésekkel Szingapurban, Hongkongban, Bruneiben, Kuala Lumpurban, Bangkokban, Taipehben, Jakartában, Saigonban valamint nagysikerű, a piramisok tövében adott koncertje Kairóban.

Két nagy visszhangot keltő koncertjével több mint 100.000 hallgatója előtt jelentős mértékben hozzájárul a Bécsben évente megrendezésre kerülő Donauinsel-fesztivál sikeréhez. Ezen felül több rádiófelvételt vezényel, részben saját kompozícióit is (mint pl. a ”Reaktionen” című balettzenéjét a WDR-ben). Sokrétű karmesteri tevékenysége mellett, melyről nagyszámú CD felvételei is tanúskodnak (pl. az EMI, a Marco Polo vagy a Naxos lemeztársaságoknál) 1995 óta személyesen vezeti a bécsi zenei szeminárium mesterkarmesteri kurzusát.


                              

  RAJK JUDIT, Anya

Rajk Judit (Contralto) a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte énekművészeti tanulmányait, ahol jelenleg az egyházzene tanszéken oktat.

Főként dalokat és oratóriumokat énekel, repertoárja a barokktól a kortárs modern zenéig nyúlik. Számos ősbemutató előadóművésze.

Több hazai és külföldi zenekarral is dolgozott már együtt. 2000-ben a Hungaroton Classic kiadásában megjelenik Fekete Gyula ROMAN FEVER című operája, Rajk Judittal a főszerepben, melyért kiváló kritikával jutalmazza az Operavilág című szaklap. Független művészként tevékeny és jelenleg doktori címének megszerzésén dolgozik.


 

 ADRIAN ERÖD, Father

Adrian Eröd (Bariton) 1970-ben született Bécsben. 1966-ban prof. Franz Lukasovsky és prof. Walter Berry tanítványaként kitüntetéssel zárja énekművészeti tanulmányait a bécsi Zenei és Művészeti Főiskolán.

1993 és 1995 között több díjat is nyer Ausztriában, Lengyelországban és Japánban. 1996-ban a bécsi 15. nemzetközi Belvedere Énekverseny döntőjében a legsikeresebb osztrák résztvevő, majd 1998-ban a Billy Budd és Almaviva grófja szerepeinek alakításért.

Koncerténekesként repertoárjában szerepelnek Orff Carmina Burana, Bach Máté passió, Brahms Német Rekviem, Mendelssohn Eliás és Haydn Évszakok című művei. 2002-ben Nikolaus Harnoncourt vezénylete alatt a Bécsi Philharmonikusokkal énekel a Máté passióban. 2004/2005-ben Ricardo Mutival a Vatikánban fog énekelni. Sir Simon Rattle társaságában a Berlini Philharmonikusokkal is koncerteznek.

Eddigi pályafutása olyan neves művészekkel dolgozott egyőtt, mint Klaus Maria Brandauer, Dennis Russel Devis és Fabio Luisi.

Nagysikerű Mercutio-alakításáért Gounold Rómeó és Júliájában 2001-ben a bécsi Állami Operaházban, Neil Shicoff és Stefania Bonfadelli oldalán a 2003/2004-es évadra tagjaként szerződteti őt az Opera.. Oly neves operaszerepeket alakít, mint Papageno, Figaro, Barbier, Marcello, Giglielmo, Silvio, Billy Budd és Albert.

 


   LÁSZLÓ FEKETE, Cantor

Fekete László (Bariton) 1989 óta első kántora a budapesti Dohány utcai Zsinagógának. Korábban is énekel már kórustagként a Zsinagógában, illetve fellép néhány olasz operában a Népszínházban. Példaképeiként tiszteli Ádám Emil, Dr. Adolf Schöner főrabbi és Ráday Sári munkásságát. Részt vesz Yitzchak Eshel kántor mesterkurzusain. Közreműködik koncerteken, rádiós és televíziós közvetítésekben, lemezfelvételeken és filmekben is szerepel.Az Odessa klezmer együttes volt tagja jelenleg a budapesti Zsidó Egyetem Zsidó teológia tanszékén oktat. Alapító tagja és vezetője az első magyarországi zsidó Zenei Konferenciának.

Művészi munkássága során bejárta Európát és megfordult már Izraelben és Japánban is.


MAXIMILIAN SCHELL, Narrátor

A legendás, Oscar-díjas színészt számos kitüntetéssel is jutalmazták rendhagyó művészi pályafutása során. Összesen hatszor nevezik az Oscar-ra, háromszor nyeri el a New Yorki Filmkritikusok díját, valamint több Golden Globe és hét állami filmdíj nyertese is egyben.

Maximilian Schell Bécsben született, egy svájci költő és egy osztrák színésznő gyermekeként. 1938-ban a családnak el kell hagynia Bécset, Schell Svájcban nő fel. 1954-ben áll először színpadon, pályájának első nagy állomásaként 1958-ban Marlon Brando és Montgomery Clift oldalán szerepel az Oroszlánkölykök hollywoodi megfilmesítésében. Három évvel később Oscar-t kap Stanley Kramer Ítélet Nürnbergben című filmjében nyújtott színészi alakításáért. Hollywood főként német és kelet-európai származású figurák életre keltésére hívta őt, olyan produkciókban, mint a Topkapi vagy A híd túl messze van.


                               előttem van észak, hátam mögött dél,

                             balra a nap nyugszik, jobbra pedig-él!

 

MÜLLER VIKTÓRIA ÉVA

lakhelye 1986-ig Kelet-, 1986-tól Nyugat-, jelenleg Európa.

A szimfóniához írt szövegében Gelléri Andor Endrére utal, ki a két világháború közötti ma­gyar prózairodalom kimagasló tehetsége volt. Zsidó, kinek sorsát, meghurcoltatását végze­tesen határozta meg kora.

 Fentiek kiegészítéséül  néhány életrajzi adat, mely megemlíti egy zsidósors állomásait, illetve a szövegben rejlő utalások megértéséhez elengedhetetlen:

 A Nyugat Gellérit 1928-ban a Varázsló segíts című novellájával fogadja munkatársai közé. Az 1931. évi Mikszáth Kálmán-regénypályázat díjának átvétele alkalmából az Esti Kurírnak adott nyilatkozatában elsorolja addigi munkaköreit: „…voltam géplakatos, pénzszekrényké­szítő, gyári rajzoló, kelmefestő, atléta, hivatalnok, kereskedő, ügynök, gyereknevelő, munka­nélküli…”

 1940-től kezdve gyakorta behívják munkaszolgálatra. A fasiszta zsidótörvények miatt 1942-ben kilencévi szolgálat után elbocsátják állásából. 1944 nyarán végleg el kell hagynia ottho­nát, elszakítják családjától. Munkaszolgálatos századát novemberben bevagonírozzák és deportálják. 1945 márciusában Mauthausenbe, a koncentrációs táborba, innen április közepén a gunskircheni lágerbe kerül. Még megéri, hogy a tábort 1945. májusában az amerikai csapa­tok felszabadítják, de onnan már betegen távozik, és néhány nappal később – 39 évesen – flekktífuszban meghal.

 Gelléri Andor Endre életútja több ezer zsidó sors tükre, neve pars pro toto képviseli a zsidó­ság sorstragédiáját.